Társadalom az első világháborús Magyarországon

Néhány éve egy előadás megtartására kértek fel, aminek ez lett volna a címe: „Családok az első világháborús Magyarországon”. Kérdeztem a megbízót, hogy mely családokról van szó? Az arisztokrata, a középosztálybeli, vagy a proletár családokról? Válasz: a magyar családokról. Sokak gondolkozásában ez még mindig ilyen egyszerű.

A Nagy Háború gyorsan lerombolta a látszólagos nemzeti egységet a hadseregben, majd a hátországban is, mert a társadalom gerincét képező középosztály eltűnt a társadalomból, ugyanis a fronton harcolt. Tapinthatóvá vált a tömegnyomor és a luxus ellentéte. Eközben az erős középosztállyal rendelkező antant államokban megerősödött a szolidaritás, az összetartozás. Magyarországon a hazafias lelkesedést az arisztokrácia csak az újságokban hirdette, tagjai ragaszkodtak a békében megszokott életformájukhoz, továbbra is fényűzően éltek, mert volt miből. A társadalom nagyobbik felére a nyomor volt jellemző. 1915. december végétől az árak drágultak, később áruhiány lépett fel, majd a kenyérjegy bevezetése jelentette a legnagyobb csapást a szegényekre.

Megkezdődött a háztartási fémtárgyak hivatalos rekvirálása. A vendéglősöknek fémedényeik felét, a fémtárgyakkal kereskedőknek, fémtárgyaik egyharmadát kellett beszolgáltatni. Ahogy a helyzet súlyosbodott, az állam már nem is fizettek értük. 1916-tól megjelent az erőszakos rekvirálás is.

A háború legelső pillanatától kezdve pörögni kellett volna az iparnak, ám hiányzott a munkáskéz. Így a fronton harcoló férfiak helyett nők tízezrei álltak munkába és váltak családfenntartókká, lényegesen kevesebb pénzből.

A legtöbb családnak a felállított népkonyhák jelentettek napi egyszeri étkezést. A férfierő nélkül maradt falusi gazdaságok asszonyai az állatok gondozásán túl a legkeményebb mezőgazdasági munkát, a szántást, a vetést és az aratást is egyedül, vagy gyermekeikre támaszkodva végezték.

A születések száma a háború második évére radikálisan csökkent. Ezért emelték a gyermekágyi segély összegét és bevezették a szoptatási segélyt is, ám ettől nem született több gyermek.

A hadsereg is hiányt szenvedett szinte mindenből. 1915 decemberétől a házmesterek sorszámozott gyűjtőíveken szedték össze az adományokat, de ezt is csak a szegényektől. A gazdagok élték a megszokott életüket, őket nem illett zavarni. Az első világháború éveiben eltűnt a hazai középosztály, s a társadalom kétpólusúvá vált [arisztokraták és proletárok].

A háború alatt a régi középosztály helyett kialakult és egyre szélesedett az „új középosztály”, a tulajdonnal nem rendelkező állami alkalmazottak osztálya. Ők a háború előtti keresztény kereskedőkkel, jómódú iparosokkal, vendéglősökkel, a polgári tisztviselőkkel szemben az „úri középosztály” nevet használták. Ez alatt azt értették, hogy keresztény, tehát nem zsidó, úri, tehát nem polgár, középosztály, tehát nem arisztokrata. Valóban nem volt arisztokrata ez a középosztály, de úgy viselkedett, mintha az lenne. A megszólítások helyes használatára is nagy hangsúlyt fektettek.

„Tekintetes” megszólítás járt minden érettségizett személynek. „Nagyságos” volt az érettségizetteknél magasabb rangú személy, az állami pozícióban lévő, magas kitüntetésekkel rendelkező, vagy a tábornoki kar tagjai. „Főméltóságú” megszólítással illették a királyi család tagjait, vagy Horthy Miklós kormányzót. A „kegyelmes” megszólítást a püspököknek, papoknak és lelkészeknek adták.