MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Mar 20, 22:06

Hálapénz elfogadásával gyanúsítanak egy nyíregyházi főorvost és asszisztensét

  • Közzétéve Kék hírek

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen.

forovos halapenz nyiregyhaza 1

A nyomozók az egészségügyi dolgozókat 2023. november 21-én a munkahelyükön tetten érték, onnan a rendőr-főkapitányságra előállították, ahol kihallgatták őket a bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens több alkalommal fogadtak el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el. A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tettek szert.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói a főorvost és az asszisztenst gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

forovos halapenz nyiregyhaza 2

A nyomozás a teljes körű felderítéssel folytatódik és várható, hogy a vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog.

 

További információ!

 

További információ

További információ!

További információ

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar