MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 25, 8:20

Rendőrnek adta ki magát

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást H. Imre 29 éves fóti lakos ellen.

zsarolas 01

A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2017. március 23-án 6 óra 30 perc körül társával megjelent egy nyíregyházi lakóháznál, és az ott lakók részére rendőr igazolványnak látszó fényképes igazolványt mutatott fel, majd közölték, hogy házkutatási parancsuk van. A házkutatás elrendeléséről egy rendőrségi logóval ellátott, aláírt és lepecsételt határozatot adtak át a sértetteknek, majd közölték velük, hogy tudomásuk van arról, hogy bűncselekményből származó ékszereket vásároltak.

Felszólították őket arra, hogy a házban található arany ékszereket és készpénzt adják elő, ellenkező esetben bilincsben viszik el őket.

A fenyegetések hatására a sértettek összesen körülbelül 30 millió forint értékű ékszert, és körülbelül 5 millió forint értékben készpénzt adtak át a két férfinak, akik ezután távoztak a helyszínről.  A nyomozás adatai szerint az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet egy budapesti autókölcsönzőből bérelték, ahová a járművet H. Imre 2017. március 24-én a reggeli órákban visszavitte. A szabolcsi nyomozók ekkor ütöttek rajta.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség indítványára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A 32 éves férfi beismerő vallomást tett.

H. Imre bűntársa ellen hazai, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs került kiadásra. A büntetőeljárás során a rendőrség az eltulajdonított értékek nagy részét megtalálta és lefoglalta. A rendőrök a nyomozás során bűnpártolás miatt két nővel és egy férfival szemben is eljártak, akik a zsarolásból származó arany ékszereket és készpénzt megpróbálták elrejteni, hogy azokat a rendőrség az eljárás során ne találhassa meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság  

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150