MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Mar 17, 8:40

Szarvashiba

Ha egy 60 kilométeres sebességgel haladó autóba becsapódik egy szarvas, akkor az ütközés következtében fellépő erőhatás körülbelül annak felel meg, mintha egy öttonnás elefánttal ütközött volna a gépkocsi vezetője.

szarvas

A szarvasok bőgnek, barcognak, mi pedig lassítsunk és figyeljünk az erdők környékén!

Ahogy azt a korábbi években is megírtuk már: a Gyakori kérdések elnevezésű internetes portálon feltette valaki a kérdést, hogy meddig tart a szarvasbőgés. A válasz nem késlekedett: pár másodpercig.

Vicces, vicces, miközben a kérdés nagyon is komoly, és valódi téttel bír. Mert persze a kérdező nem arra volt kíváncsi, hogy a szarvasbika mennyi ideig adja ki azt a semmihez sem hasonlító, morgó, röfögő hangot, amellyel a nőstényeknek üzen párzási időszakban, és a területét védi, hanem arra, hogy mely időszakban legyen óvatosabb, ha erdőben tartózkodik vagy erdő melletti úton közlekedik. A legnagyobb veszélyben az autós pirkadatkor és alkonyatkor, éjszaka és ködben van.

A gímszarvasok bőgése augusztus végétől legkésőbb október végéig tart, ezt a dámszarvasok barcogása követi, az ő párzási időszakuk október elején kezdődik, és november közepén fejeződik be. A helyes válasz tehát az: az erdőkben és az erdők melletti útszakaszokon augusztus végétől november közepéig nagyon óvatosnak kell lenni, ellenkező esetben könnyen válik a kiránduló vagy a gyanútlanul haladó autós egy horrorjelenet főszereplőjévé.

Merthogy a szarvasok ilyenkor a szokásosnál izgatottabbak, aktívabbak, csökken a veszélyérzetük, szaladgálnak összevissza, olykor az utakra, az autók elé is kiugrálnak. Kiszámíthatatlanabbak, mint a hazai országutak öntelt, száguldozó hercegei. Pedig szerencsétlen állat mindössze figyelmetlen, óvatlan, mert párzási időszak van. Néha aztán nem a párját találja meg, hanem az arra közlekedő autót, és aki nem hiszi el, hogy egy 250-300 kilós szarvassal karambolozni igencsak veszélyes dolog, nézze meg a vonatkozó fényképeket az interneten. Felborult, rommá tört gépkocsik, árokba futott teherautók, vér, csatamező, az egyik képsorozaton még egy mentőautó is látható, amelynek kitört szélvédőjébe megtermett szarvas szorult. Elrettentésül egyetlen adat: egy szarvas lendülete, amivel 60 kilométeres sebességnél az autóba csapódik, a fellépő erőhatások következtében egy öttonnás elefánt súlyának felel meg. A többit az olvasó fantáziájára bízzuk…

Magyarországon évente mintegy hétezer nagyvadat gázolnak el az utakon. Hazánkban körülbelül 120-130 ezer gím- és közel 50 ezer dámszarvas él. A rendőrség több fórumon is felhívta/felhívja a figyelmet a veszélyre, valamint arra, hogy amennyiben mégis bekövetkezik az ütközés, a bajbajutottak kérjenek segítséget a 112-es számon, és ne nyúljanak az állathoz, mert az még rúghat, haraphat, az agancsával súlyos sérülést okozhat. Egyébként a veszélyt tovább fokozza, hogy a szarvasok többsége családi kötelékben vagy kisebb csapatokban mozog, így igen nagy a valószínűsége annak, hogy a vadállatok nem magányosan jelennek meg az utakon. Szóval csak óvatosan! Ne kövessünk el szarvashibát, mert az életünkbe kerülhet!

vegyeskar

 

További információ!

 

További információ

További információ!

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar