Szabó Lőrinc, a szabolcsi katona

„…Rosszat nem mondhatsz rám, amit meg ne tetéznék; / katona vagyok katonák közt, / s te vagy a vészfék; …”[Szabó Lőrinc: Melletted]

Én Szabolcs-Szatmárban születtem, aztán Zala megyében, Lentiben, a nógrádi Balassagyarmaton és Budapesten szolgáltam, mint katonatiszt. Szabó Lőrinc a modern magyar líra egyik legnagyobb alakja, műfordító és költő Lentiben nem járt, de Balassagyarmaton többször megálltam az emléktáblával ellátott egykori lakóházuk előtt, aztán Dabason töltött nyugdíjas éveim alatt volt szerencsém társszerzőként Fekete Gyulával könyvet írni Örkénytábor történetéről, ahol 1940-ben Szabó Lőrinc is megfordult, mint katona. Ugyanebben az időben járt Szabolcs-Szatmár megyében is. Később is járt Szabolcsban, amikor 1945. december 8-ától 1946. január 19-éig Sóstóhegyen vendégeskedett.

Az első világháború alatt, 1918. március 8-án hadiérettségit, azaz a hadköteles korú középiskolás fiúk számára engedélyezett formális érettségi vizsgát tett. 1918. március 15-től november elejéig hadapród tizedesként gyalogsági kiképző volt a lugosi 21. tábori tüzérezrednél.

A második világháború alatt Szabó Lőrincet 1940. július 2-a és 1944. november 25-e között, többször behívták katonai szolgálatra. Az I. hadtest lőszerkezelő oszlopánál, mint karpaszományos tizedes teljesített szolgálatot, aminek bázisa Örkénytáborban volt. A lőszerkezelő oszlop a hadtest közvetlen alakulatainak a lőszerét szállította, és ezeket az alakulatokat látta el lőszerrel. Többek között egy gépvontatású közepes tarackos üteg, egy légvédelmi tüzérosztály, egy utász zászlóalj, egy híradó zászlóalj, egy lovasszázad, egy közel felderítő repülőszázad, egy fogatolt– és egy gépvontatású vonatosztály számára kellett jelentős mennyiségű tüzérségi- és légvédelmi gránátot valamint gyalogsági lőszert szállítaniuk, karbantartaniuk és nyilvántartaniuk.

Szabó Lőrinc Örkénytáborból indult alakulatával Erdély felé. 1940-ben, a második bécsi döntés előtt a Magyar Királyi Honvédség menetoszlopai a Nyírség felől, Székelyen, Demecseren és Dombrádon keresztül vonultak Kisvárda felé. Az 1. hadsereg alakulatai innen indultak a határra, hogy megszállják a visszacsatolt Észak-Erdélyt. Szabó Lőrinc alakulata a lőszerkészlettel együtt, Nyíregyházától a Nyírvidéki Kisvasúton mehetett tovább Dombrádig.

(A Nyírvidéki Regionális Kisvasút, közismertebb nevén a Nyírvidéki Kisvasút egy keskenynyomtávú vasúti hálózat volt, amelynek két vonala a Rétköz térségéből mintegy húsz települést és tanyát kötött össze Nyíregyházával. 1905-ben épült meg a Nyíregyháza–Dombrád közötti vonal, amely 1911-ben a balsai szárnyvonallal bővült. Gyermekkoromban magam is utaztam a kisvasúton, mikor Ibrányba mentünk anyai nagymamámhoz nyaralni.

2009 szeptemberében megszűnt a forgalom Herminatanya és Dombrád, illetve Herminatanya és Balsa között. A vasút két mozdonya és a személykocsipark Felcsútra került, ahol ma felújítva a Vál-völgyi kisvasúton szolgálnak a felcsúti Puskás Akadémia és az Alcsútdobozi arborétum között.

Szabó Lőrincék Dombrádon, a vasútállomáson rakodtak ki és innen gyalogmenetben mentek Tiszakanyáron át Kisvárdára. Az I. hadtest lőszerkezelő oszlopa Kisvárdán maradt, nem vett részt Észak-Erdély megszállásában, így Szabó Lőrinc is Kisvárdán töltötte a megszállás idejét.

Azt tudjuk, hogy verseket a katonaként eltöltött hetekben nem írt, csak jegyzeteket készített. A katonáskodás élményeinek költői feldolgozására csak a leszerelés után 1940. október 20-a és 30-a között Galyatetőn került sor. Itt próbálta kipihenni az egyenruhában töltött hónapok testi, és idegi fáradalmait. A következő években még többször behívták hosszabb-rövidebb időre katonának, de ezekből az élményekből már nem született vers.

A lőszerkezelő-oszlopnál, mint az első világháborúban tiszti-iskolát végzett tisztes, négyheti szolgálat után tüzérhadnagy lett. Ez követően egy tíz napos, majd egy négy hetes lőszerkezelői szaktanfolyamon vett részt, így mint lőszerkezelésben szakképzett tüzértisztet a Honvédelmi Minisztérium „fölmenthetetlen és áthelyezhetetlen” kategóriába sorolta.

1944-ben már, mint főhadnagy szolgált, de rendfokozatát 1945 után nem ismerték el, mert előléptetésekor Szálasi Ferenc volt kormányon. Előléptetése miatt le is tartóztatták, és csak nehezen sikerült tisztáznia magát. Ráadásul a korábban baloldalinak tekintett írót jobboldalinak bélyegezték.

A gyakran betegeskedő költő 1957-ben áttétes tüdőrákban hunyt el.