MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 28, 9:27

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.

teheran iran izrael tamadas

Izraelben országos szükségállapotot rendeltek el. Miri Regev közlekedési miniszter bejelentette az ország légterének lezárását.

Az izraeli polgári védelmi parancsnokság megtiltotta a gyülekezéseket, bezáratta az oktatási intézményeket és a munkahelyeket, a létfontosságú munkahelyek kivételével.

Magyar idő szerint azonban reggel nyolc után Trump maga is megerősítette, hogy az Egyesült Államok megindította katonai akcióját Iránnal szemben.

„Néhány órával ezelőtt az amerikai katonai erők megkezdték nagyszabású akciójukat Iránban. Célunk megvédeni az amerikai népet a fenyegető iráni rezsimtól”

– közölte bejelentkezésében Trump a Truth Soicalön.

Az iráni megelőző csapásokat Izrael és az Egyesült Államok közösen hajtja végre a 13-as izraeli kereskedelmi TV csatorna értesülése szerint. Az Irán elleni művelet első célja a már indításra kész rakétasorozat semlegesítése volt, amely föld alatti és felszíni indítóállásokon állt készenlétben.

Emellett az iráni légvédelmi rendszer megmaradt elemeinek, köztük a rövid hatótávolságú eszközöknek a megbénítása többek között azért, hogy ne tudják elfogni a Tomahawk rakétákat.

Az iráni légitámadások célpontjai többek közt a teheráni elnöki palota - noha Ali Hamenei ajatollah, a síita állam de facto vallási és politikai vezetője nem tartózkodik az épületben -, az iráni légierő létesítményei az ország területén, a teheráni repülőtér, a hírszerzési minisztérium, a védelmi minisztérium, és nukleáris fejlesztéssel foglalkozó intézmények.

Izraelben a kórházak megkezdték a betegek áthelyezését a védett helyiségekbe; a sürgősségi és mentőszolgálatok a megszokott rendben működnek.

Az iráni támadás előtt Izrael légicsapásokat mért a Hezbollah síita milícia libanoni kilövőállásaira, valamint felderítő eszközeire, céljuk a Hezbollah "szemeinek megvakítása" volt. Ezekkel a libanoni felderítő létesítményekkel akarták észlelni az izraeli légierő megelőző csapásának elindítást, majd értesíteni Iránt.

vegyeskar

 

További információ!

 

További Információ!

DAP 26 statikus mesterek 700x700px t

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150