Az „Utolsó vacsora” érdekességei - I.rész

A művészet alapismérve az újszerűség, az egyszeriség az időhöz és egy adott történelmi korhoz kötött természete. Ennek ellenére ezen művek nagy része századokon át megtartották vonzerejüket. Leonardo Utolsó vacsorája is ilyen. Leonardoról tudjuk, hogy rendkívül kevés képét fejezte be, s ezek közül is sok elveszett.

Szobra is egy maradt fenn, ha igaz, ami a budapesti Szépművészeti Múzeumban található. nem biztos, hogy ő készítette, de neki tulajdonítják a kis lovas szobrot. 1651-ig egyetlen írása sem jelent meg nyomtatásban. Ez nem csoda, hiszen a könyvnyomtatás kezdeti technikáját a táblanyomtatást, majd a mozgatható nyomóelemes eljárást Kínában alkalmazták 1041-ben, de az európai könyvnyomtatást, ahogy mi ismerjük, 1453 körül a Német-római Császárságban Johannes Gutenberg találta fel. Leonardo hatása mégis felmérhetetlen a művészet szinte valamennyi ágában.

Leonardo da Vinci minden idők legtitokzatosabb művésze volt, hiszen több munkájában, így az utolsó vacsora címűn is rejtőzködő talányok egész sorát hagyta az utókorra. Hogy ezek csak kitalációk, vagy szándékosan elrejtett talányok sohasem fog kiderülni.

Az utolsó vacsora című festménye 1494-98 között készült a milánói Santa Maria delle Grazie-kolostorban, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Jézus a keresztre feszítése előtti napon kenyeret tört a tanítványai számára, és elmondta, hogy valaki el fogja őt árulni. A festményt szemlélő műelemzők fejében időről időre különös elméletek születnek meg, hiszen szinte szerintük minden ecsetvonása valamilyen szimbolikus jelentéssel bír.

A hétköznapi ember számára nem feltétlenül szembetűnő, de a rejtélyeket kereső elemzők számára nem maradt észrevétlenül például az a részlet, hogy Da Vinci nem festett dicsfényt a szereplők feje köré. Ez olyannyira különös dolog, hogy aligha lehetett véletlen. Azt, hogy miért nem festett dicsfényt a szereplők feje köré, kétféle módon is magyarázzák.

Az egyik szerint azért nincs dicsfény a szereplők feje körül, mert Leonardo azt szerette volna üzenni, hogy az asztal körül ülők is csupán emberek. Egy másik magyarázat szerint Leonardo a szereplők szentségét magától értetődőnek tartotta, ezért nem jelölte külön.

A festmény mérete 460 cm x 880 cm és már megfestésekor elkezdett pusztulni a rossz, nedves falfelület miatt. Akkoriban mit sem tudtak még a falak és az alapozás szigeteléséről, így a fallal együtt a festmény is folyamatosan ázott a talajvíztől. Majd a falon ajtót nyitottak, azon hozták be az ételt, ugyanis a kolostor lakói étkezőnek használták a helyiséget, így a meleg étel párája sem használt a kép állagának. Később a kolostor padlózatának szintjét egy méterrel magasabbra emelték, így a gondosan megtervezett perspektíva is veszített jelentőségéből.

A 18. században függönnyel takarták el a festményt, ezért a függöny mögött lecsapódó pára kétszáz éven át rongálta az amúgy is kényes művet. Az utolsó csapást egy amerikai bomba mérte rá 1943-ban, ami a kolostorban robbant, összedöntve az egész épületet és egyedül e festmény fala maradt meg a katasztrófa után.

Bár a festményre úgy tekintünk, mint Leonardo da Vinci művére, az ecsetvonások zöme már nem az övé. Az alkotó természetesen ő volt, ám az évszázadok során rengeteg restaurátor dolgozott a képen, mert Da Vinci nem nedves falra festett, ahogyan azt a freskókészítők szokták, hogy a festék eggyé váljon a vakolattal, ő száraz vakolatra festett, ezért pár száz évvel megfestése után már nagyfokú helyreállításra szorult.