Rongálókat keresnek - a rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 15030/757/2017 bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A nyomozás adatai szerint eddig ismeretlen elkövetők 2017. december 5-én 16 óra és 2017. december 6-án 5 óra közötti időben több ajaki közintézmény épületét falfirka elhelyezésével megrongálták.
A feltételezett elkövetőkről felvétel áll rendelkezésre:
Kérjük, hogy jelentkezzenek azok, akik felismerik a képen látható személyeket, illetve jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság