Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 21:08

A Magyarnóta ünnepén átadták a Dankó Pista Életmű-díjakat

  • Közzétéve Kultúra

Szombat délután fantasztikus élményben volt része azoknak, akik ellátogattak a Kongresszusi Központban. Ezen a délutánon adták át a Magyarnóta ünnepén a Dankó Pista Életmű-díjakat.

nota

A rendezvény kitalálója, mecénása Éliás Tibor volt, aki maga is többször színpadra lépett. Amikor Paor Lilla, az est műsorvezetője színpadra szólította Éliást, azt mondta: „Imádom a magyar nótát. Imádom, ha szívből énekel az ember. Régen suttogva volt szabad énekelni. Addig van magyar nemzet, amíg szól a magyarnóta.”

Így kezdődött a gála, ahol a világhírű Rajkó zenekar muzsikált Fehér Gyula prímás vezetésével. A Szegedi Dankó Pista Kórus lépett elsők közt a vendégek elé, akik háromszoros aranyminősítéssel büszkélkedhetnek. Majd László Mária korábbi díjazott, újságíró, költő a saját versét szavalta el. Déki Lakatos Sándor prímást vastaps köszöntötte. Az Ő vezénylete alatt a hegedű sírt a Vén cigány című dalnál. A klarinét, a cimbalom a többi hangszerrel együtt követte az érzelem dús prímás vezetését. Ebben a feltöltődött hangulatban érkezett Sas József, aki elsőként édesanyja kedvenc nótáját énekelte el. A művész úr elmondta, minden nótának története van édesanyja a Piros pünkösd napján című nótával várta haza a férjét a háborúból. Mert a nóta igazat mond, mert a nótára szükség van. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Léváról (Felvidék) jött aranykoszorús énekesnő Gubik Magdolna aranyruhában és aranytorokkal szívből énekelt a teremben. A határon túl is van létjogosultsága a nótázásnak.

nota4

Szegedi Papp  Lajos követte őt a pódiumon, aki után a Magyar Kultúra Lovagja díjjal kitüntetett Madarász Kati kezdett énekelni. „Tessenek már bekapcsolódni, hogy néz ki, hogy dolgozunk maguk meg csak ülnek” – kérte a tőle megszokott stílusával a művészlegenda. A nagyérdemű aztán vele együtt énekelte a dalokat. Pere János is fellépet a Kongresszusi Központban, majd a szünet előtt egy másik legenda, a Kossuth díjas, Cigánydaléneklés koronázott királynője Bangó Margit lépett be. A roma himnusszal kezdte, majd egy ifjú Járóka szerzeményt adott elő és az Aranyesővel zárta. Akik jelenvoltak, hallották,ahogy a naményi származású ikon milyen földöntúli hangon énekel és láthatták, ahogy együtt él a zenekarral, mert ez kevesek kiváltsága.

nota2

A szünet után Nyári Károly zongora mellett énekelt, ahogy azt világszerte megszokták tőle. Buvári Lívia bevállalta, hogy ezen a kora estén olyan dalokat fog énekelni, amelyek kevésbé ismert Dankó nóták. Sikerrel járt, mert éneklése és művészi habitusa elnyerte a vendégek tetszését. Suki András prímás folytatta a fellépők sorát, a prímást belépésekor vastaps várta. De Seres Vilmos a Rajkó klarinétosa is „odatette” magát. A klarinét úgy szólt, mintha egy mennyei kávéházban ülne az ember.

Katona András szakította meg a nótázását, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy pár perceben emlékezzenek meg azokról, akik sokat tettek a magyar nótáért, de már eltávoztak egy másik dimenzióba. Megemlítette Jákó Vera, Vörös Sári, Boros Jolán, Solti Károly, Kovács Apollónia, Cselényi József munkásságát. A lelkes közönség pedig rögtön fel-felsziszegett, hogy tényleg! őt is ismertük és őt is. Mert a magyarnótának a múltja többszáz éves és művészei ma is időtállóak.

nota3

Szabó Sándor Nyíregyházáról jött egy autóbusznyi vendégsereggel. Éppen június 16-án ünnepelte születésnapját. Így első ajándékként nótákat énekelhetett a színpadon. A jó szabolcsi virtus nem maradt el. Nyári László prímás kísérte és sikerre vitték a közös munkát. Gránát Zsuzsa énekhangja és valódi, művészi ruhája is kedves volt a vendégeknek. Az a hang, amit ő tud kincset ér. Őt követte egy éneklő háziorvos dr Fehér Eszter, majd Dócs Péter és Kalina Enikő. Ekkor már Több mint három órája tartott az előadás. De a duett páros a táncukkal, a mosolyukkal és a dalaikkal olyan vidámságot és életet hoztak a színpadra, hogy azonnal felvillanyozódott a nagyérdemű és el is felejtették, hogy a székben ülni már kényelmetlen. Az est egyik fénypontja voltak. A Vörös bort ittam az este és a Nem forog a dorozsmai szélmalom nótákat velük együtt énekelték a közönség soraiból jó néhányan.

nota5

Bokor János és Kátay Zsuzsa a tőlük megszokott eleganciával léptek fel. Szigeti Ferencet Paor Lilla úgy mutatta be, hogy nagyon jóképű, Jávor Pálra hasonlít. A színpadra érve a művészben nem Jávort fedeztük fel, hanem az énekest, aki olyan fiatalos lendülettel érkezett, hogy azonnal tarolt. A hangjátéka, ahogyan játszott a hangszínekkel, ahogy a zenekart mozgatta és közben alázatos maradt. Jó tanítómestere van, de ennek egy részét nem lehet tanulni, az zsigerből jön. A program utolsó fellépője Tolnai András a többszörös állami díjakkal kitüntetett, Nótakirály volt. A nótás kedvűek tudják, ha Tolnai színpadon van ott minden dal fohász lesz az ő előadásában.

nota10

Tavaly nem tudta átvenni a díjat: Déki Lakatos Sándor, aki ezen a napon kapta meg a kitüntetést.

2018-as év díjazottai:

Sas József

Bangó Margit

Nyári Károly

Kutasi Katalin

Beke Farkas Nándor

Gránát Zsuzsa

Pécsi Kiss Ágnes

Rezsnák Miklós

Szabó Sándor

Tolnai András

Suki András, prímás

Lakatos Miklós, prímás

Seres Vilmos, klarinét

Horváth Jenő, hegedűművész

Pálkerti Zsuzsanna

Szirmai László

Az ünnepélyes díjátadó után Éliás Tibor azt mondta: „Most kell ünnnepelni azokat, akik itt vannak, amíg élnek. Nem akkor amikor már nincsenek közöttünk.”

A fináléban aztán színpadra jött minden ottmaradt művész és a Hat nap óta szól a nóta című dallal zárult az este, mely több mint 5 óra hosszás élményt adott a jelenlévőknek, ahol együtt ünnepelhették a magyarnótát, Dankó Pistát és az idei év kitüntetettjeit.

Patak Gábor Gaba

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280