Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 8, 20:45

Fürjeket tenyészt a kisari Balla-család

Harminc madárral indult el a Balla család fürjtenyészete a szatmári Kisarban, ma már több száznál tartanak, és ez még csak gyarapodni fog az idő elteltével.

fürj

Ős-és kistermelők munka és iskola mellett, másodállásbán foglalkoznak a tenyésztéssel, a tojás és a húsfeldolgozással is.  Balla Róbert és fia Benedek belevágtak a fürjtenyésztésbe, és folyamatosan bővítik az állományukat, és a termékeiket.

Sok jót hallottak a tojásról -, aprócska, egészséges tojások, száz meg száz betegség gyógyítására alkalmas. Lassan már 2 éve, az interneten vásároltak 30db keltetőtojást, keltetőgépet, és belevágtak az akkor lehetetlennek hitt fürjtenyésztésbe.

Eleinte csak saját célra tartották a fürjeket, ma pedig már folyamatosan értékesítnek étkezési tojást, tenyész tojást és fürjhúst is.

Folyamatos fejlődés

A fejlődésünk, ez alatt a két év alatt szemmel is igen látható. Nem csak állománylétszám fejlődés ment végbe nálunk, hanem a tartástechnológia is ugrásszerűen növekedett. Idén júliusba Mezőgazdasági Kisüzem pályázat nyertesek lettünk, amely nagyon sokat segített a vállalkozásunkba. Modernebb keltetőgépeket vásároltunk, inkubátorokat és ketreceket.Lecsempéztük a 24m2  tojóházat figyelve a higiéniai előírásoknak, és kialakítottunk egy feldolgozó üzemet, ami még nem fejeződött be teljes mértékben.

A fürjeink meghálálják a törődést, kiváló takarmányt kapnak, és sok vitamint. Terveink közé tartozik, az is hogy 2023-ba már  füstölt pácolt fürjtojást, és fürjtojásos tésztát is forgalmazzunk. - mondta el kérdésünkre Balla Benedek

A fürjtojás jótákony hatásai:

●A fürjtojás rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk az emésztőrendszer és a gyomor működését, kezelhetjük vele a gyomorfekélyt.

●   Megelőzi a vérszegénységet és helyreállítja a vérképletet.

●   Jótékonyan hat a pajzsmirigy működésére.

●   Méregtelenítő hatása miatt a máj és a vese megbetegedéseit gyógyítja.

●   Késlelteti szerveink öregedési folyamatát még idősebb korban is. 

●   Megszünteti az akut légzőszervi fertőzéseket.  Enyhíti az asztma és a szénanátha tüneteit, rendszeres fogyasztása megszünteti az asztmát és a szénanáthát.

●   Magas vitamin-, foszfor, kálium és vas tartalma elősegíti az agy jobb működését, javítja a memóriát és az idegrendszer normális működését helyreállítja.

●   A rák elleni kezelésben a természetgyógyászok és egyre több orvos is úgy véli, hogy a fürjtojás rendszeres fogyasztásával, megelőzhető a rák kialakulása

Fürj tojások (étkezési és tenyész) és hús rendelhető a vállalkozásnál:

Fehérgyarmat és környélke

Kisari Balla Fürjészet

4921, Kisar, Rákóczi Ferenc utca 7. 

Telefon: (+36) 30-668-3930 Balla Benedek, rendelésfelvétel – információ

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartási idő: nincs, átvétel előre egyeztetett időpontban

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280