Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 6, 20:37

Érdekességek

A „tépettarcú” ember 7. rész - Az esküvő után

Ez a kis történet olyan emberről szól, akinek a Don-kanyarban az arca roncsolódott, mindkét lábát amputálták, háborús sérüléseit egész életében viselte, mégsem mondható szerencsétlennek.

1

  • Írta: Szabó József János hadtörténész
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 534

Mardi Gras, avagy a franciák utolsó nagy zabálása

A Mardi Gras-t 2024-ben, vagyis idén február 13-án ünneplik. Az édesszájúak számára ez egy lehetőség, hogy fánkot, gofrit és crêpes-t lakmározzanak, de egy kicsit többet is megtudhatnak erről a francia hagyományról!

mardi gras

  • Írta: Háromhatár
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 414

A „tépettarcú” ember 6. rész - A különös esküvő

A húgomtól, Farkas Lászlónétól kaptam az alábbi üzenetet: „Ezt a fotót Horváth Erzsike és Árpád [másod unokatestvéreink] anyukájától kaptam Ricséről Horváth Árpádné, Ilikétől. [Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Cigándi járás]. Itt még mind a négy [élő] testvér szerepel a képen, sőt az édesanyjuk, a dédmamánk, Farkas Rebeka is. Az egyik kép hátoldalán "Miló" felirat olvasható. Ez lehetett a beceneve? De hogy a családban hívták úgy, vagy aki a képet készítette (én az orvosra gondolok, aki sokat fotózott, dokumentált a háború alatt) [Dr. Balogh Zoltán György] és ott lehetett az esküvőn is.”

1

  • Írta: Szabó József János hadtörténész
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 644

Megszólalt a biztonsági szakértő a kerepesi támadásról: Így cselekedjünk vészhelyzetben

Hatalmas felháborodást váltott ki annak a fiatal lánynak az esete, akit három, ukrán származású férfi zaklatott a kerepesi HÉV-en, majd a segítségére siető édesapját őrizetbe vették, amiért megvágta az egyik támadót. A biztonsági szakértő szerint a lány jól tette, hogy segítséget hívott, ám arra is felhívta a figyelmet, mi a helyes cselekvési sorrend ilyen helyzetekben.

hev 1

  • Írta: Koczka Máté
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 1094

20 éves a Facebook

A Facebook alapításának körülményeiről az elmúlt húsz évben már tényleg mindent elmondtak, amit el lehetett, még film is készült róla Social Network – A közösségi háló címmel.

facebookMark Zuckerberg és Chris Hughes, a Facebook alkotói a Harvard Egyetemen 2004. május 14-én néhány hónappal az oldal indulása után – Fotó: Rick Friedman / Corbis / Getty Images

  • Írta: Háromhatár
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 495

A „tépettarcú” ember 5. rész - A roncsból ismét ember lesz

A történet a Víziváros, Jurányi utca 1 – 3. szám alatti épületben játszódik. Az épületet Baumgarten Sándor műépítész tervei szerint 1911–12-ben építették, elemi iskolának. 1941-44 között az épületet a kormány kisajátította és létrehozta benne a 205. számú Vöröskereszt Hadikórházat, ami 1944-ig működött itt.

2

  • Írta: Szabó József János hadtörténész
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 608

A „tépettarcú” ember, 4. rész - Út a kórházba

Ez a kis történet olyan emberről szól, akinek a Don-kanyarban az arca roncsolódott, mindkét lábát amputálták, háborús sérüléseit egész életében viselte, mégsem mondható szerencsétlennek. 4. rész - Út a kórházba

3

  • Írta: Szabó József János hadtörténész
  • Kategória: Érdekességek
  • Találatok: 564

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280