Főurak hadjáratai és vadászatai a 17. századi Vámosatyán

Nem is gondolnánk, hogy a középkorban és a koraújkorban a vadászat és a hadviselés mennyire összefüggött. Jól látható ez, ha megvizsgáljuk Vámosatya és az ott található Büdy vár történetét.

A Büdy család váracskája komoly hadi szerepet töltött be a mohácsi csatát követő belháborúk során, mivel a királyi Magyarország és az Erdélyi fejedelemség közötti ütközőzónában épült. A kor hadjáratait vezető hadvezérek Szapolyai János, Balassa Menyhért, Báthori István is szükségét látta annak, hogy hogy elfoglalja, mielőtt Szatmár, vagy Munkács ostromára indultak. Az ország védőképességét elsősorban a várak védelmére alapozták. A várak első sorban ellátó bázisok voltak. Ostromuk helyett inkább a körül zárást és kiéheztetést választották.

Milyen is lehetett egy 17. századi hadjárat?

A kor magyarországi hadjárataiban nagyszabású döntő csatákat nem vívtak, csak portyázó hadviselést folytattak. A seregnek nevezett lovascsapat 300–500 főből állt, egy kapitány parancsnoksága alatt. Hadjáratban minden hadiszert és élelmiszert magukkal kellett vinni, helyi beszerzésre nem volt lehetőség. A csapatok élelmét ökrökkel fogatolt szekéroszlop szállította. Minden 20 lovashoz egy-egy szekeret kellett kiállítania a jobbágyoknak. A messzire kalandozó lovas csapatnak két napi élelmiszert kellett magával vinnie.

A 16. században kiépített utakról nem beszélhetünk. A szabályozatlan folyók áradásai miatt a Tiszántúl nagy területeinek legalacsonyabban fekvő részein mocsarak alakultak ki. A szántóföldek között és az erdőségekben kijelölt földutak folyókon, patakokon vezettek át. Az utak állapotára egyáltalán nem, de a folyókon, patakokon való átkelésre nagy figyelmet fordítottak. Ezekre a kor egyetlen tartósítószere a só szállítása miatt volt szükség.

A hadak is a kijelölt só utak nyomvonalát követték. A só hordásra alkalmazott szekerek erős, vasalt járművek voltak. Fogatolásra ökröt és lovat egyaránt használtak. Egy-egy szekérre sík területen 200-250 „kocsisót” raktak [egy darab „kocsisó” súlya 22 font, azaz kb. 11 kg volt].

Az út nyomvonalának megválasztása a folyókon, nagyobb patakokon való átkelés miatt is fontos volt. A hidak Bereg vármegyében fából készült cölöphidak voltak, mert fa bőségesen állt rendelkezésre. A faszerkezetek átlag 5-10 év alatt elkorhadtak, így folyamatos karbantartást igényeltek. Vámosatya hidjait a Munkács - Beregszász irányába történő só szállítás miatt kellett használható állapotban tartani. A vámjövedelem és a hidak karbantartási munkái jó megélhetést jelentettek az itt élőknek. A birtokán lévő 11 híd használatáért a beregi főispán, a környék birtokosa, a költségeire híd vámot szedhetett.

A megye legfontosabb középkori útvonalairól a 18. század végén készült katonai térképek adnak támpontot [az első - (1763-1787), a második - (1806-1869) és a harmadik katonai felmérés (1869-1887)].

Vadászat, mint katonai kiképzés

A kora újkorban a vadászat egyenesen a háború megfelelőjének számított. A vadászat mindazt a tudást megkövetelte, amelyre egy portya vagy hadjárat során szükség lehetett: a nyomolvasást, a cselvetést, a kitartást, a gyorsaságot és a biztos célzást.

Vámosatya községet a mohácsi csatát követően két főúri család birtokolta, akik meghatározó szerepet játszottak a község történetében. A Büdy család, akik I. Habsburg Ferdinánd híveként voltak Bereg megye főispánjai és saját vásárlás alapján a község tulajdonosai száz évvel később I. Rákóczi György erdélyi fejedelem családja birtokolta a falut és a környező földeket.

A mohácsi csata és II. Lajos király halála után Büdy (I.) Mihály munkácsi főbíró lett Mária özvegy királyné hű embere a munkácsi várbirtok élén. A beregi főispáni hivatalt és a munkácsi kapitányságot 1547-ben édesapjától II. Mihály örökölte. Neki nem volt fiú utóda, így a Büdy Család férfi ágon kihalt. A vámosatyai birtokot I. Mihály leányának, Klárának az utódai örökölték. 1539-48 közötti időben I. Mihály kővárat is építtetett. Ma ennek a szépen adjusztált romjai láthatók Vámosatyán.

1630-ban Bethlen Gábor halála után a segesvári országgyűlés választotta Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, aki a katolikus hitre visszatért főurak birtokait elkobozta és ezekkel saját birtokait gyarapította. I. Rákóczi György Vámosatya urasága, a magyarországi hadszíntéren Zrínyi Miklós költő és hadvezér egyik katonai ellenfele volt. Zrínyi is nagy vadász volt, akinek halálát egy vadászbaleset okozta.

I. Rákóczi György 1645-ben Habsburgokkal kötött linzi békében megkapta Abaúj, Bereg, Borsod, Ung és Zemplén vármegyéket haláláig ekkor kerülhetett a fejedelem birtokába Vámosatya is.

I. Rákóczi György amellett, hogy buzgó református volt, nagyon szeretett vadászni. Életrajzírója szerint a fejedelem vadászszenvedélye olyan erős volt, hogy élete végén, mikor már igen rosszul volt, és még a vacsorához sem kelt fel, de: „Másnap virradólag mégis felerőltetvén magát, még hajnalban elmene vadászni”.

A vadászat gazdasági szerepét messze meghaladó jelentőséggel bírt a főurak életében. Országos gondjai közepette szórakozni, pihenni is tudott a vármegyei főispán,  vagy a fejedelem. A zsákmány a birtokos udvarának konyháján is hasznosult.

A korabeli táplálkozási kultúrában a vadhúsnak fontos szerepe volt, ennek ellenére a főurak nem elsősorban a vad húsának megszerzéséért vadásztak, a háborúra való felkészülésnek tekintettek. A főurak a kor szokásai szerint leggyakrabban lóháton mentek vadászni, és a környezetükben tartózkodók általában elkísérték őt, mert a közös vadászat kiváló alkalom volt hivatalos ügyek megbeszélésére is.

A források tanúsága szerint leginkább a cserkészést, más néven cserkelést szerették a főurak. Akár kísérővel, akár egyedül. Ez a vadászati mód biztosította leginkább azt a pihentető felüdülést, amikor el tudott révedni saját gondolataiban.

Vámosatya környéke a mocsarak miatt alkalmatlan volt nagyobb vendégsereget kiszolgáló hajtóvadászat rendezésére, ezért ezeket a munkácsi uradalom területén lévő erdőkben rendezték. Egy-egy vendég mellé vadászt is beosztottak, hogyha a vad a vendég veszélyes közelségébe érne, a vadász elejtse az állatot.

A kora újkori főúri udvarokban az agarászat kedvelt vadászati mulatságnak számított. A legértékesebb kutyáikat a főurak közvetlen környezetükben tartották inasaik és „agárviselőik” gondozásában.

A témáról bővebben Vámosatya honlapján (www. vamosatya.hu) lehet olvasni.

Szabó József János hadtörténész

Az írás Vámosatya Község Önkormányzata valamint Szász József polgármester támogatásával jöhetett létre!