Olvasói történetek

40 éves a Város! Ennek a mondatnak hallatán belső bizsergést észlelek énjeimben. De miért is? Eszembe jutnak azok a polgárok, volt vagy jelenlegi település lakók, akik áldozatos munkássága is hozzásegítette szülőhelyünket városunk létéig!

Elöször is óriási köszönet jár a múltban és jelenben dolgozó vezetőknek akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg...a Városszületés! Köszönjük szépen! De most nem róluk hanem a névtelen hősökre szeretnék idehaza csendben megemlékezni!

Rájuk, akiknek nevük nem szerepelnek könyvekben, névtáblákon, okleveleken. De léteztek, akartak és tettek hogy a mai napokban Vásárosnamény Városa ünnepelheti negyven éves születésnapját.

Ma 70 éve---1949. február 13-án  Barabásban  a Rákóczi út 13. szám alatt ,13 órakor--a Kisvégnek nevezett falu végen egy kis házikóban megszülettem. Köszönöm Édesapámnak, aki előtte egy évvel érkezett haza a hadifogság poklából, és köszönöm Édesanyámnak, aki mert vállalni engem a szegénységben.

Jakab Mátét a fődig verték a rekvirálók, de akkor sem adta bé a derekát. Hajolj meg kutya! -ordibálták a tehénólban, ahun az egy szem borjúját tették vivőkötélre,- de az, a szarban térdepelve sem tette.

Azt mondják rossz világ van. Még soha nem éltünk ilyen nehezen. Véletlenül betévedtem a városba, ahová szép emlékek kötöttek, a szocreál hetvenes éviből. Nem ösmerem ki magam.

Tegnap estére és ma reggelre akkora hó esett, hogy csak na. Mit is tehetne ilyenkor egy vadász ember? Lapátol, és pihentetés képen pedig kimegy a határba. Mi is így jártunk Liba Endre barátommal tegnap estére. 

,,Régen a tolvajoknak levágták a kezét mondta édesanyám, de még az én időmben is nagyon megbüntették aki lopott...parazsat tettek a tenyerébe.."

Drága Édesapánk, néhai Simon Áron barabási lakos 1947. január 7 -én tért haza a szovjet hadifogságból. Amikor egy ismerős Édesanyánknak üzente, hogy Édesapánk útban van hazafelé, úgy döntött, hogy a kis hízót, akkor fogja levágni, ha 5. éve nem látott férje hazaér. Csak várt és várt, egyre türelmetlenebben, már sem a hízónak, sem neki és 6 éves nővéremnek nem volt mit enni..

Édesapánk balról az első! 

• január 7, 2019
• Írta: Péter Juli
• Kategória: Olvasói történetek
• Találatok: 3924

Nagyon szép volt az a bicikli, ahogy ragyogó rubintos meggypirosra festve, -a fényes kormányán egy szépen szóló csengővel- állt a kirakatba.

A hó már harmadik napja szakadt, megállás nélkül. Cudarul süvített a pusztai buckák közt a zimankós szél, mély sóhajokkal kísérve hordta a kavargó, ólomszürke tűhegyes jégdarát.

Bogárfekete pulinak teremtette az Isten. Bár alig lett nagyobb egy termetes egérnél, mégis kitűnt a többi közül abban a szemrevaló, rackára hajazó göndör bundájában.